Hogyan verjük át a fogtündért!
A minap ágyneműcsere közben kislányom párnája alatt pattogatott kukoricát találtam. Legalábbis én hirtelen annak néztem, de közelebbről nézve kiderült, hogy az bizony egy kihullott fogacska. Nem tudtam mire vélni a dolgot, hiszen csak néhány nappal azelőtt vettem szemügyre a fogait, és nyoma sem volt mozgós fognak. Azért gyorsan leltárt készítettem, és kérdőre vontam 6 éves leánykámat, aki egyelőre teljes és ép tejfogkészlettel rendelkezik, mire széles vigyorral bevallotta, hogy bátyja fogaiból csent el egyet, mert kíváncsi volt, hogy létezik-e a fogtündér. Egyelőre elnapoltam a választ addig a napig, amíg valóban a sajátjait kezdi el potyogtatni.
A fogváltás igen fontos periódus a maradó fogak tekintetében. Az egészségneveléséhez szükséges elérnünk a gyermek szociális környezetét, tehát a család, a nevelési intézmény (óvoda), és a fogorvos együttműködésére van szükség.
Otthoni környezetben túl azon, hogy megtanítjuk a gyerkőcöket önállóan fogat mosni, a megfelelő táplálkozási szokások kialakítására is törekedjünk! Lehetőség szerint iktassunk be aktív rágást kiváltó ételeket (például nyers zöldség, dió, mogyoró, magas rosttartalmú pékáru, stb.) az étrendbe. Ez segíti az állcsont, a rágóizmok, a fogazat fejlődését, és fokozza a nyáltermelést is, a nyál pedig a szájüreg és a fogak egyik védőfaktora. Azt a tényt már mindenki unásig ismeri, miszerint a legjobb szomjoltó a víz. A szörpök, cukrozott gyümölcslevek, üdítőitalok nem csak rejtett luxuskalóriákat jelentenek, de erősen veszélyeztetik a tejfogak épségét is, és nem szabad lebecsülni az ép tejfogak szerepét! Helyfenntartó szerepén kívül tudnunk kell arról is, hogy a fogszuvasodást okozó Streptococcus faj nagy eséllyel települ át szuvas tejfogról az áttörőben lévő maradó fogakra. Összességében elmondható, hogy az időnkénti szűrővizsgálat még épnek tűnő tejfogsor esetén is elengedhetetlen.
Szakorvosaink rendszeresen látogatják az óvodákat, ahol nemcsak a szűrővizsgálatokat végzik, de az óvodapedagógusok segítsége mellett oktatást is tartanak. Ennek célja, hogy a kicsik tisztában legyenek olyan tudnivalókkal, mint a „fogbarát-nem fogbarát” ételek közötti különbségek, a fogorvosi vizsgálat célja, fogmosás lépései helyes sorrendben, vagy akár a fogszuvasodás megelőzésének módszerei. Ezek az alkalmak is segítenek kialakítani a jó kapcsolatot a fogorvossal, illetve oszlatják a gyermekek vizsgálatokkal kapcsolatos félelmeit. Elszomorító tény, hogy ma a 6 éves gyerekek kevesebb, mint felének van egészséges fogazata. Célunk ezen a száraz statisztikai adaton jelentősen javítani, hogy felhőtlenül gyönyörködhessünk a „tejfog-foghíj-növekmény” módon lekottázható bájos gyerekmosolyokban!
Kívánom, hogy a mai nap se teljen el mosoly nélkül!